profile-pic
Tanfolyami résztvevő

Végre, tudom, hogy min kell dolgoznom.

Olyan kulcsmondatok hangzottak el ezen a tanfolyamon is, amelyek a saját életemre való könnyebb rálátást segítette. Megértettem, hogy miért állok hadilábon a párkapcsolatokkal és miért félek tőle, mint macska a víztől. Végre, tudom, hogy min kell dolgoznom. Megértettem a munkahelyi/kollegiális problémák gyökerét is, a főnök elviselhetetlen megnyilvánulásainak okát. Megmosolyogtatott, amikor felismertem, hogy a könyv - amit éppen olvasok - főszereplője, milyen konstellációban szenved. Tökéletesen lekövethető volt a minta, amit Beáta felvázolt. Ez számomra még most is elképesztő. 🙂

Mindenkinek ajánlom, aki meg szeretné érteni, hogy az élete, miért alakul úgy, ahogy. Akiket érdekel, hogy miért olyanok az emberek, amilyenek. Akik szeretnék megérteni, hogy miért reagálunk túl bizonyos dolgokat. Akik pályaválasztás előtt állnak. Akik gyermekáldás előtt állnak, akiknek problémás vagy beteg gyermekük van. Akik szeretnének kiegyensúlyozott munkatárssá, tanárrá, szülővé válni. Akik szeretnének egy nyugodtabb, felhőtlenebb, tudatosabb életet élni. Akik szeretnének jó vezetők vagy éppen jó kollégák lenni. Ez hozzá az alap.

profile-pic
Miklós Tiborné nyugdijas tanitó.

Csodáltam azt a hihetetlen energiát amivel az egész napos előadást levezette.

Beátával kapcsolatban tiszteletet éreztem és mindenre kiterjedő felkészülést, ami mögött igennagy tudásanyag van.

Csodáltam azt a hihetetlen energiát amivel az egész napos előadást levezette. Mi a figyelemben is elfáradtunk, ugyanakkor Beáta mondta az anyagot, és percre készen figyelte a visszajelzéseket, újabb adalékokkal bővítve az elhangzottakat.

Talán a legfontosabb az, hogy át kell értékelnem a bántás, sértés, kudarc fogalmait. Nem lesz könnyű. Amennyiben keserűséget, bántást érzek, akkor még nem alkalmazom helyesen a megértés, elfogadás tartalmát. Ez a tudás nagy lecke, de nagy ajándék is.

Mindenkinek ajánlom! Különösen azoknak akik magányosnak, sikerteleneknek érzik magukat, sokat betegeskednek. Csak mástól várják a segitséget. Itt megtanulhatják a saját felelősségüket, és azt is, hogyan segíthetnek magukon.

profile-pic
Mikhel Kata konzulens

Felismertem a személyes felelősségemet.

El voltam varázsolva 🙂 Beáta felkészültsége, az összeszedettség, a részletesség tetszett a legjobban.

Felismertem a személyes felelősségemet, programozottságot illetve azt, hogy idő és energia a vágyott állapot elérése.

Bárkinek itt a helye 🙂

profile-pic
Zsombori Katalin

Volt olyan életszituációm, amit most ismertem fel magamon

Ismétlőként voltam jelen. Beáta előadásán viszont most voltam először.
Bizony voltak új felismerések bőven. Volt olyan életszituációm amit a tanfolyamon elhangzottak ill a filmbejátszással kiegészítve most ismertem fel magamon. Azóta is futnak bennem tuti kis külön programok, ami remélem megoldást hoz ezekre.
Jó volt, hogy ezekről ott volt alkalom beszélni is az előadóval.

profile-pic
Török Ágnes

Mindekinek ajánlom, aki nyitott új dolgokra.

Nagyon positiv , megnyuktató, kellemes érzéseket keltett bennem az előado személye. Józsi lelkesen szivvel - lélekkel tartotta a tanfolyamot.

Mindig lehetett kérdezni, hozzászolni. Az egész tanfolyam ideje alatt nagyon kellemes hangulat volt. Józsi hozott példákat, ezzel még jobban meg tudtam érteni az Új Medicinát.

Igaz , hogy Németországban élek, de számomra minden új volt, mert a tanfolyam elött pár nappal szereztem tudomást az ùj Medicináról. Sok felismerésem volt.

Mindekinek ajánlom, aki nyitott új dolgokra és mekakarja magát gyógyitani és ezt nem az orvostól várja.

profile-pic
Sophie

Érződik, hogy fontosabb a komplex tudás átadás, és a résztvevőre figyelés, mint a tananyag szigorú betartása

Józsi nagyon hiteles és nyugodt személyiség, és nagyon alapos. Külön tetszett, ahogy Beátával kiegészítették egymást 🙂
Nem volt semmilyen magas lóról "oktatás". Nagyon odafigyeltek mindketten a résztvevőkre, és ha úgy adódott, hogy elbeszélgetődött az idő, akár nem egészen oda kapcsolódó témák miatt, sosem volt probléma, nem volt görcs - és ez nagyon ritka. Ami nagyon tetszett a tanfolyamon, hogy érződik, hogy fontosabb a komplex tudás átadás, és a résztvevőre figyelés, mint a tananyag szigorú betartása.

profile-pic
Dréher Szabolcs Ügyviteli alkalmazott

Baráti és humorral tűzdelt előadási mód az, ami nagyon tetszett.

Beáta hozzáértő, segítőkész, rugalmas. Egyszóval, hibátlan előadó.

A közvetlen, baráti és humorral tűzdelt előadási mód az, ami nagyon tetszett. A filmrészletek lejátszása is jó ötlet volt.

Részben magammal, részben másokkal kapcsolatosan voltak a tanfolyamon felismeréseim. Mindenkinek ajánlom!

profile-pic
Antal Gergő Épületgépész

Szeretettel ajánlom azoknak, akik emberként szeretnének élni, az ok-okozat összefüggéseket szeretnék megérteni úgy a Biológia szintjén, mint a Lelki világunk terén .

A tanfolyamot azoknak az útkeresőknek tartom igen hasznosnak akik egy egészként szeretnék megismerni az emberi viselkedést-a biologikát-és az ezeket mozgató lelki háttereket. Személy szerint nagyon örülök,hogy ez a tanfolyami anyag összeállt és elérhetővé vált. Szeretettel ajánlom azoknak, akik emberként szeretnének élni, az ok-okozat összefüggéseket szeretnék megérteni úgy a Biológia szintjén, mint a Lelki világunk terén .

profile-pic
Antal András Tanuló

Hiteles és a lehető legújabb kutatásokkal egészítette ki a mondandókat

Mivel családtagról van szó, háttér információkat is tudok, részletek amit mások nem biztos. Hiteles és a lehető legújabb kutatásokkal egészítette ki a mondandókat. Mindenképpen pozitív és elégedett érzéssel ültem végig az előadást!

A konkrét példák, a közérthetőség, kérdezz-felelek. Kapcsolat a hallgatók és az előadó között. Ezek tetszettek.

Voltak-e felismeréseim? Teljes mértékben! Asztma (por allergia): a sínek, amiket akkor elraktároztam, teljesen megegyeznek, minden akkori környezettel amikor a konfliktust elszenvedtem. Azóta 30 másodperc alatt az "asztmám" -at önmagam nyugtatásával és letisztázással az agyamban, mi miért van, segít megszüntetni a tüneteket. Fogaim állapota: (konkrétan szemfog, és őrlőfog) Rágódások, és a "nem szabad beleharapnom" konfliktusok. Szemfog, a szülőktől való függés hiánya, önmagamról való gondoskodás. Mindenben 100% magamra ismertem.

Minden embernek ajánlom, kortól függetlenül! De főleg a velem egykorúnak, vagy még kicsit fiatalabbaknak(16-17 éveseknek). Hogy már az életük elejétől kezdve ne kelljen nekik aggódni, görcsölni, félni a "betegségektől".

profile-pic
Rokosz Ria lízing finanszírozás

Azok számára is könnyen követhető a tananyag, akik nem jártasak az egészségügyben.

Türelmes, nagyon felkészült, magabiztos előadó. Színes, izgalmas, érdekfeszítő előadás. Mivel nem tűzdeli tele a mondandóját idegen szavakkal, azok számára is könnyen követhető a tananyag, akik nem jártasak az egészségügyben. Logikusan építi fel a mondandóját, nincs rohanás, bőven jut idő az elhangzottal befogadására és megértésére.

Ami a legjobban tetszett, az előadás interaktív jellege, hogy bátran lehetett kérdezni menet közben is, így nem maradtak homályos foltok a megértésben. Nekem nagy segítség volt ebben az előadás előtti bemutatkozó kör, mert a korábbi előadások alkalmával nem nagyon mertem feltenni a kérdésemet a sok idegen ember előtt.

Igen, voltak felismeréseim, hogy a mai modern világunkban megélt érzelmeink tulajdonképpen mentális csontok, melyek ugyanolyan folyamatokat indítanak be a testünkben, mint a ténylegesen lenyelt csont, az agyunk nem tud különbséget tenni. Ezen a példán keresztül értettem meg igazán a biológiai konfliktus lényegét, és megvolt az aha élmény is. 🙂

Mindenkinek ajánlom, aki nem szeretne többé aggódni a saját, és családja egészsége miatt. Mindenkinek, aki szeretné lenyűgözve érezni magát a természet tökéletességétől,és aki nem szeretne rettegni a járványok, fertőző betegségek, gyógyíthatatlannak vélt betegségek miatt.

profile-pic
Fatime

Kaptam egy tökéletes alapot, amire lehet építkezni

Megértettem !!!!! A többi már rajtam múlik. Tehát az eredmények majd eztán lesznek láthatóak, de kaptam egy tökéletes alapot, amire lehet építkezni. Az, hogy erre kunyhót, vagy palotát építek, rajtam múlik. Szerintem ez egy alap tudás. Mindenkihez el kell juttatni.

profile-pic
Godóné Inci

Hálás vagyok, hogy Náluk tanulhattam, megkaptam tőlük egy felbecsülhetetlen nagy kincset.

Mély tisztelettel és hálával tartozom Pindrok Beátának és Váczy Józsinak, hogy általuk megismerhettem az 5 biológiai természet törvényt,...a szervi elváltozásokat...érzelmeink, testünk, agyunk működését..a konfliktusok megoldásához vezető utat. Mindketten mérhetetlen nagy tudással rendelkeznek,....időt és energiát nem sajnálva, nagyon tartalmas előadásokat állítottak össze. Kiváló tanítók!!! Hálás vagyok, hogy Náluk tanulhattam, megkaptam tőlük egy felbecsülhetetlen nagy kincset,...az egészség kulcsát. Köszönöm Nekik.

Fontos lépésnek tartom, hogy megértsük szervezetünk működését,...a lehetőség a kezünkben van, hogy felismerjük a helyes utat,és döntsünk saját sorsunkról. A lelki konfliktusaink feltárásával,...megoldásával a betegség folyamata visszafordul,..a szervezet meggyógyítja önmagát. Ez az új orvostudomány, az egészség kulcsa. Mindenki számára adott a lehetőség,hogy kezébe vegye egészsége irányítását.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné kezébe venni egészsége irányítását. Szeretném, hogy minél több emberhez eljutna a természettudományos törvények ismerete,....melyek felismerésével és megismerésével új utak nyílnak meg azok számára, akik egészséges életre vágynak. Ezen ismeretek elsajátításához szeretettel ajánlom Pindrok Beáta és Váczy József előadókat.

profile-pic
Gabi pedagógus, pszichológus

Ha életemben csak három tanfolyamot végezhetnék el, ez biztosan köztük lenne.

Az előadó bizalommal teli, őszinte, közvetlen légkört alakított ki, amely a tanfolyam végéig csak erősödött. Munkája átgondolt, jól összeszedett és gyakorlati példákkal alátámasztott volt. Bár a tananyag nagy volt, a csoport tempóját figyelembe vette, mindig lehetőséget adott a kérdésekre és ellenőrző kérdésekkel ő is ellenőrizte a megértést.

Biológiát ilyen érthetően, átfogó rendszerben még nem volt alkalmam tanulni. Igazából ezen a tanfolyamon szerettem meg.

Összeállt a kép egy családtagom betegségével kapcsolatban. Sajnálom, hogy nem korábban ismertem meg ezt a rendszert....

Kamaszkortól mindenkinek ajánlanám, annyira fontosnak és alapvetőnek tartom. Ha életemben csak három tanfolyamot végezhetnék el, ez biztosan köztük lenne.

profile-pic
Godó János

Beáta profizmusa, magas szintű felkészültsége, előadása tovább vitt bennünket, be az erdőbe, a sűrűjébe.

Az előzményeket követően Beáta profizmusa, magas szintű felkészültsége, előadása tovább vitt bennünket, be az erdőbe, a sűrűjébe.

Az előző tanfolyamok felkészítettek arra, hogy a Beáta által adott "kulcsok" segítségével belépjünk azon az ajtón amit Józsi adott az alapokkal. No ez a kép csak erős idegzetűeknek. Ez a terület már nem való mindenkinek. Itt vagyunk az elmezavaroknál, az erdőben. Többféle erdőt jártunk be, a színes ligetektől, a mogorva sűrűn át, a rideg bozótosig. Ezek mind rólunk emberekről szóltak. Számomra a tanfolyam az első látásra félelmetes témáknál rámutatott , hogy minden erdőből van kiút, de ...

... sajnos az esetek többségében külső segítségre van szükségünk, olyanra aki rálát a problémánkra, ismeri a folyamatainkat.

A tanfolyamnak ezt a szintjét már csak azoknak ajánlom, akik komolyan akarnak valamit kezdeni az életükkel. Nem egyszerű, és nem biztos, hogy ezt a tudást sikerül elsőre megszerezni. Úgy gondolom számomra is szükség lesz még ismétlésre.

profile-pic
Tokárné Andrea kozmetikus

Az előadó személye hiteles volt számomra, mert tapasztalatból beszélt.

Az előadó személye hiteles volt számomra, mert tapasztalatból beszélt. Lelkiismeretes, próbált mindent átadni, amit visszakérdezéssel mindig kontrollált is.

Ami a legjobban tetszett, hogy fontos volt az oktató számára, hogy átadja a tudását.

Igen, voltak konkrét felismeréseim, egy-két rokonom halálával kapcsolatosan.

Mindenki számára alap volna!

profile-pic
Kelecsényiné Gáspár Katalin közgazdász, a KSH ny. főosztályvezetője

Az ismeretek megértését nagyszerűen támogatták a bemutatott filmrészletek.

Pindrok Beáta emberséges, nyitott, elfogadó személyisége jó légkört teremtett a meglehetősen újszerű megközelítésű ismeretanyag befogadására. Munkáját nagy odaadással, alapos felkészültséggel végzi.

Ami a legjobban tetszett, hogy az elkészített írásos anyag birtokában lényegében jegyzetelés nélkül, csak az előadást követve vehettem részt a tanfolyamon. Az ismeretek megértését nagyszerűen támogatták a bemutatott filmrészletek. A gazdag forrásjegyzék, szükség esetén lehetőséget ad további ismeretszerzésre, elmélyülésre adott témákban.

A tanfolyam záró gondolataként, ill. már előadás közben is megfogalmazódott, hogy ha mindenki tudatában lenne, hogy egy emberi viselkedés hátterében adott esetben milyen folyamatok zajlanak, ítélkezés, megbélyegzés helyett segítő, elfogadó hozzáállással egy sokkal békésebb, elviselhetőbb világban élhetnénk. Mindenkinek lehetnek rosszabb pillanatai...

Bárkinek ajánlom, aki szeretné megérteni az emberi agy működését akár a mindennapok szintjén, vagy akár tudományos igénnyel is.

profile-pic
Antal Gergő Gépész

A kulcsok tanfolyam nélkülözhetetlen a belső folyamataink megértéséhez.

A kulcsok tanfolyam egy olyan gyakorlati és elméleti anyagot tartalmaz, ami szerintem nélkülözhetetlen a belső folyamataink megértéséhez.

Ha olyan dologról volt szó, amit az EGO még nem volt képes fogadni ott elkalandozott a figyelmem, oda mindig tettem egy X-et így később visszatudok térni rá. Ezen figyelem elkalandozásra is választ kap az ember a tanfolyamon.

Azoknak ajánlom, akik szeretnék önmagukat megismerni a Biológia alap összefüggéseken túl, megismerni érzelmi tudati állapotaink alapjait és ezek árnyaltságát.

profile-pic
Vadász Éva

Amit Beáta és József képvisel, az jóval több, mint a Biologika.

Beáta fölkészült, bizalmat és szeretetet árasztó személyiség, aki lelkesedik a munkájáért és szereti, amit csinál. Komolyan vett minden felmerült kérdést, legyen az személyes vagy általános. Lelkiismeretesen adta át az anyagot, és valóban azt szerette volna, ha mindenki megérti és felfogja, hogy micsoda elképesztő dologról is van szó.

Ami a legjobban tetszett, hogy megértettem, hogy amit Beáta és József képvisel, az jóval több, mint a Biologika. Megmutatták, hogy bizonyos tudati szinten, bizonyos nézőpontban az emberek csak egy bizonyos minőségű köröket tudnak futni, s kívülről kirángatni őket arról a körről nem lehet. Egy kipattant „parázsvita” lezárásához elhangzott egy olyasmi mondat, hogy bízni kell az élet szervezettségében, mert miután mi magunk megtettük a lépéseket a tudatosodás útján, az élet partnerként viselkedve úgyis elénk hozza azokat a lehetőségeket, amelyekre szükségünk van. Ekkor mindenki elhallgatott.

Párkapcsolati választásaimmal, abban való viselkedésemmel kapcsolatban merültek fel bennem gondolatok, hogy vajon honnan hozhatom a blokkjaimat, miért kötődöm bizonyos típusú emberekhez, milyen szükségleteim kielégítését várom tőlük. A másokon való segítéssel kapcsolatban is voltak megéléseim: csak azoknak lehet válaszolni, akik kérdeznek. Nem kell siettetni a dolgokat, az életben rend van.

Mindenkinek ajánlom, akiben már motoszkálnak olyan kérdések, amiket még igazából saját magának sem tett fel igazán, viszont érzi, hogy válaszra várnak. Számomra egy kirakós utolsó darabjai ezek a tanfolyamok. Annak, ajánlanám, aki megnyugvást keres. De elsősorban gyermekvállalás előtti anyukáknak, akik tisztább lappal indíthatják útnak leendő gyermeküket.

profile-pic
dr. Csikós Attila orvos (nem a gyógyító vonalon)

A természet és az emberi test tökéletes és tökéletesen működik, pont azt teszi, ami a dolga.

Felkészült, hiteles és tapasztalt előadó. Nagyon jól kommunikál a hallgatósággal, a megértést segítő, üdítő humora van.

A Biologikát egy szélesebb, színes világkép részeként mutatta be. A természet és az emberi test tökéletes és tökéletesen működik, pont azt teszi, ami a dolga. A mi feladatunk ennek a megértése és az e szerint való cselekvés és beavatkozás (csak ha szükséges).

Voltak konkrét felismeréseim. Egyrészt a természet, azon belül az emberi test tökéletessége és megbízhatósága. Saját és több családtagom konkrét elváltozásainak oka és azok összefüggései.

Mindenkinek ajánlom, aki gyógyulni vagy másokat a gyógyulásban segíteni (tehát nem gyógyítani) akar. Mindenkinek, aki a világ egyszerű, csodálatos és lenyűgözően tökéletes működését meg akarja érteni vagy a megértésben tovább akar lépni.

profile-pic
Belák Anita gyógymasszőr

Színes, magas színvonalú, élvezetes előadást tartott.

József nagyon felkészült, széles látókörű, hiteles, ember. Színes,magas színvonalú, élvezetes előadást tartott. Empatikus, türelmes, segítőkész. Nagyon felkészült az anatómiából.

Minden nagyon tetszett. A legjobban, hogy mindenki nyitott volt, értelmes, volt élethű tapasztalata és jól ment egymás között is a kommunikáció.

Sok dolog meglepett. Mert még ilyen látószögből nem gondoltam végig. De ahogy vonatkoztattam a saját életemre, betegségeimre, illetve ismerőseimére, sokkal jobban átláttam, és megértettem azt, illetve a tananyagot is!

Minden gyógyítónak ajánlom.

profile-pic
dr. Csikós Attila orvos (nem a gyógyító vonalon)

Mélyebb bepillantást és megértést adott a Biologika világába.

Beáta hiteles, felkészült előadó. Az átadott tananyag összeszedett, átfogó, kimunkált, jól strukturált. A tanfolyam közvetlen, családias légkörű, lehetőség van a tanfolyam során felbukkanó megértések (vagy meg nem értések) megbeszélésére, feldolgozására.

Mélyebb bepillantást és megértést adott a Biologika világába, összefüggéseibe. Olyan, igen hasznos nézőpontból mutatta be az emberi agy és lélek működését, ahonnan ritkán mutatják be.

Konkrét felismeréseim: a női és férfi agy (erősen) eltérő működése a valóságban; saját és embertársaim szabadnak vélt, de valójában programozott reakciói, magatartása; a Gondviselés minket óvó megnyilvánulása a lelkünk, elménk és testünk működése terén; milyen további lépések szükségesek a valóban szabad lelki és elmeműködéshez.

A szellemi és lelki tudatosság, a megértés magasabb szintjére lépni kívánó, önmagukért felelősséget vállalni kész társaimnak jó szívvel és bátran tudom ajánlani a tanfolyamot.

profile-pic
Pusztainé Nagy Ibolya logopédus /rokkant nyugdíjas/

A fantasztikus jól kiválasztott példák, filmrészletek még könnyebbé, élvezetesebbé tették a megértést.

Beáta nagyszerűen, széles látókörrel, pontosan, precízen állította össze a tanfolyam anyagát. Hatalmas, lelkiismeretes munka van mögötte. Lenyűgöz a hitelessége, kedvessége, szerénysége. Sugárzik belőle az empátia, segíteni akarás.

Megnyugtató, családias, elfogadó, oldott volt a légkör, a hangulat. A fantasztikus jól kiválasztott példák, filmrészletek még könnyebbé, élvezetesebbé tették a megértést. A konkrét kérdésekre adott válaszokból, személyes példákból, kötetlen beszélgetésekből sok tanulságot lehetett levonni.

Kezdek ráeszmélni, melyik az a terület, amit fel kell gombolyítani és végig menni a konfliktusok forrásán.

MINDENKI életét tudatosabbá, könnyebbé, elfogadhatóbbá tenné ez a szemlélet.

A tanfolyam felépítése nagyszerű, rengeteg az infó, ó az előadó, és jó a csapat is.

Józsi kedves, türelmes, nagyon alapos, és humoros előadó. És nagyon jól összekapcsolja más tudását a biologikával, és jó példákkal teszi érthetőbbé az egész anyagot. Csak ajánlani tudom.

A tanfolyam felépítése nagyszerű, rengeteg az infó. Jó az előadó, és jó a csapat is.

Több olyan tünetemen elgondolkoztatott ez az elméleti rendszer, amik rendszeresen visszatérnek, mint pl. ízületi fájdalom. És új felismerést hozott, új megvilágításba helyezte számomra, hogy mi is történhetett egykor...

Minden embernek ajánlom ezt a tanfolyamot! Mindenkinek akit kicsit is érdekel az egészsége és persze a lelke. Az egyik legfontosabb birtokunk a testünk, és mindent meg kell tudnunk róla, ami csak segít, hogy a lehető legjobban szolgáljon bennünket életünk során. És ez a kurzus csodás megismeréseket és felismeréseket hozhat...

profile-pic
Szilágyi Márta Óvónő és vállalkozó

Az első nap első percében éreztem azt a "na végre" érzést, amit csak az ért meg, aki már régóta keres valamit vagy valakit.

Egy percig sem kételkedtem benne hogy jó helyen vagyok. Sőt! Az első nap első percében éreztem azt a "na végre" érzést amit csak az ért meg aki már régóta keres valamit vagy valakit. Akkor már tudtam, hogy nem kell tovább keresnem. József és Beáta: az abszolút elfogadás, nyugalom és harmónia atmoszféráját teremtette meg. Ez az érzés minden nap jelen volt és a 4. nap végén haza is hoztam....

A megértés élménye,amelyhez József úgy segített hozzá hogy soha egy pillanatra sem hagyta hogy elveszítsük a fonalat.Hatalmas türelemmel magyarázott el mindent, ha szükség volt rá,akár többször is.Számtalan esetpéldával és bámulatos szakmai tudással adja át az ismereteket.

Gyerekkorom óta nagyon féltem a rákos betegségektől, olyannyira, hogy ezzel kapcsolatos beszélgetésekbe sem mertem belemenni. Többféle módszert is kipróbáltam már ennek a félelemnek a leküzdésére, és költséges terápiákon vettem részt,hiába. Múlt vasárnap azzal az élménnyel jöttem haza hogy NEM FÉLEK. Felismertem a korábbi elváltozásaim okát,miértjét, folyamatát. Megértettem, elfogadtam.Köszönöm.

Hogy kinek ajánlanám a tanfolyamot, ez kérdés??? Mindenkinek akinek van fizikai teste ☺ Ott leszek a haladón!

profile-pic
Fatime

A bonyolult összefüggéseket józan paraszti logikával, emészthetően adta át nekünk József

Tetszett, hogy az oktatók belevitték a személyiségüket és, hogy József mert eltérni a protokolltól a jobb megértés érdekében.

Abszolut pozitív érzéseket váltott ki bennem mindkettőjük személye. Mind két Emberen látszott, hogy nem csak tudja, de érti is amiről beszél. A bonyolult összefüggéseket józan paraszti logikával, emészthetően adta át nekünk József, több oldalról is megvilágítva az összefüggéseket. Beáta kiegészítései szintén a jobb megértést szolgálták. Csodálatos összhangban dolgoztak értünk, hogy értsünk. Hálásan köszönöm, hogy megértettem a Biologikát !

profile-pic
Judit

Az Énlelő Alapítvány vezetésével garantált a tudás elsajátítása.

Olyan tudást kaptam, ami a személyes életemben is és a munkámban is helyet talált.

Pindrok Beáta határtalan tudása, magabiztos és tiszteletteljes előadásmódja és ahogyan együttműködött a hallgatósággal lenyűgözött. Páratlan élményben volt részem.

Hogy miért ajánlanám másnak? Mert a Biologika ismerete, gyakorlata maga az ÉLET , Az Énlelő Alapítvány vezetésével pedig garantált a tudás elsajátítása.

profile-pic
Kincsesy Gábor

Nagyon látványos és zseniális a filmrészletek összeállítása

A leghasznosabb ismereteket kaptam életemben és mind az alap mind a haladó tanfolyam előadásait szerettem és értettem!

Az előadón érezhető, hogy szereti amit csinál, érdekli, hogy minél érthetőbb legyen a hallgatók számára az anyag. Nagyon sok munkát tett bele az előadás anyagának összeszedésébe és a nagyon látványos és zseniális filmrészletek összeállításába. Rengeteg segítség volt ez a megértéshez és ezúton is köszönöm a szemléletes előadást!

profile-pic
Szak Fanni Tanuló

Az előadó nem lekezelő a kamaszokkal, hanem kedves, és emberként társalog velük is.

Az előadó tapasztalt, a témában sokat kutatott, érthetően fogalmazza meg a témákat. Munkáját fontosnak tartom. S amit még szintén fontosnak tartok: sok emberrel ellentétben nem lekezelő a kamaszokkal, hanem kedves, és emberként társalog velük is.

Ami nagyon tetszett, a Biologika logikája, s még az előadó lelkesedése és meglátásai.

Voltak felismeréseim. Ezek leginkább azzal kapcsolatban voltak, hogy a világ mennyire szét akar esni. De annak érdekében, hogy együtt tudjon működni mind a szervezet, mind az emberiség, érdemes mindig mindenen elgondolkodni.

Mindenkinek ajánlom, aki képes nyitott lenni az igazság felé.

profile-pic
Judit

Óriási ismeret, végtelen kutatómunka és számtalan tapasztalat...

József pontosan tudja , hogy miről beszél. Számomra úgy tűnt, hogy óriási ismeret, végtelen kutatómunka és számtalan tapasztalat összegzése áll mögötte, melyet örömmel, kifejezett akarattal áll szándékában velem is megosztani.

Nagyon tetszett, az előadásában, hogy kifejezetten az anyag megértetésére helyezte a hangsúlyt. Az is tetszett, ahogyan kezelte a nem mindig releváns hozzászólásokat, sőt a kínos megjegyzéseket is kulturált módon csillapította.

Már ajánlottam másoknak is, mert ez olyan hasznos információ, ami hozzá tesz az ÉLET megismeréséhez, a működésének megértéséhez. A biologika ismerettel az ÉLET minőségén változtathatunk.

profile-pic
Ilona és Zsófi

Mindenkinek ajánlom, aki valóban meg akarja oldani a lelki problémáit, figyel magára és vállalja az ezzel járó lelki munkát.

Beáta felkészültsége, alapossága lenyűgöző volt; egy ennyire sok területet átfogó információcsomagot nagyon logikusan, érthetően és élvezetesen adott át - öröm volt hallgatni az előadását. Szelíd határozottsága is hozzájárult, hogy a kurzus üzenete átjöjjön, és minden felmerülő kérdésre türelmesen, kedvesen válaszolt

Érthető és alkalmazható tanácsokkal szolgált ahhoz, hogy eligazodjunk saját érzelmeink útvesztőjében, és logikus egységbe öntött sok olyan információdarabkát, amelyekről már különböző helyeken hallottunk/ olvastunk, de valahogy mégsem tudtuk őket megfelelően alkalmazni. Ráadásul Beáta mindennek a hátterét is részletesen elmagyarázta, ami tovább segítette a megértést.

Konkrét felismerésem volt elsősorban talán az, hogy nem elég a konfliktust megoldani, hanem magának a DHS becsapódásának a körülményeit kell alaposan megvizsgálni ahhoz, hogy tartós eredményt érjünk el. Ez megmagyarázza, hogy miért szenvedünk el visszatérő és visszaeső konfliktusokat, és megmutatja a tartós megoldást is (bár a saját elváltozásaink esetében ez a részletes feltérképezés még előttünk áll 🙂 Nagyon jó, hogy Beáta felhívta erre a figyelmünket.

Bárkinek; mindenkinek ajánlom, aki valóban meg akarja oldani a lelki problémáit, figyel magára és vállalja az ezzel járó lelki munkát.

profile-pic
Árkai Márta dr. tanár, asztrozófus

Minden nagyon tetszett a szervezés legapróbb elemeitől kezdve a tárgyi tudás átadásának legmagasabb szellemi szintjéig.

Váczy József személyében nagy felkészültségű, szerény és nagyon jó humorú előadót ismerhettem meg. Végtelen alázattal, szeretettel és nyitottsággal tárta fel és adta át a tudását - a két nap folyamán végig egyenletes, koncentrált szellemi és fizikai jelenléttel!

Minden nagyon tetszett a szervezés legapróbb elemeitől kezdve a tárgyi tudás átadásának legmagasabb szellemi szintjéig - de külön kiemelném József- és a tanfolyamon végig aktív figyelemmel és közreműködéssel is jelen lévő Beáta - őszinteségét és segítőkészségét.

Számtalan felismerésem volt a saját (szervi) működéseimmel kapcsolatosan, illetve határozottan csökkent bennem a félelemérzet a különféle betegségtüneteim vonatkozásában.

Mindenkinek ajánlom! Akkor is, ha jelentős biológiai tárgyi tudást kell szerezni/leporolni a megértéshez - érdemes, minden szempontból megéri!

profile-pic
Ribárszki Anna tanár

A biologika van középen, s az egyéb eddig ismert dolgok valahol kapcsolódnak hozzá.

Tapasztalt előadó, aki lelkes a témája iránt. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. 🙂 Mindannyian ültünk már végig unalmas értekezleteket, vagy aludtunk színtelen hangú tanár óráján, aki csak ledarálta az anyagot. Ehhez képest most végig tudtam figyelni - pedig két nap is sikerült úgy menni, hogy nem aludtam eleget -, s nem hogy elfáradtam volna, hanem feltöltődtem, lelkesedtem.

Ami különösen tetszett? Nyilván maga a téma. Régóta foglalkoztatott, hogy hogyan kapcsolódik egymáshoz a lélek-tudat-test hármas, s tanult is az ember ezt-azt. de sehol nem állt össze ilyen logikus rendszerré az egész. Most helyére kerültek a dolgok, s úgy "látom" (vizuális típus vagyok 🙂 ), hogy a biologika van középen, s az egyéb eddig ismert dolgok valahol kapcsolódnak hozzá. Tudom, hülye hasonlat lesz, de mintha a biologika lenne a pók potroha, az egyéb ismeretek, a lábai, plusz még ott van a pókháló is, de az egész nem működik a pók nélkül. 🙂

A saját betegségemmel kapcsolatban voltak "aha" élményeim, amikor szinte hallhatóan koppan az a kő. Nem akarom elkiabálni - mert még friss az élmény, a kórság meg eddig visszatérő volt -, de ha jó úton járok, akkor pár hónap alatt vége lehet egy bő hat éve fennálló kínnak. Azt eddig is tudtam, hogy magamnak kell megoldani - az eddig segítségül hívott embereknek nem sikerült, bármilyen együttműködő is voltam -, s most már a hogyant is tudom. Másokkal kapcsolatban is voltak felismeréseim, ismeretségi körbe, vagy rokonságba tartozó emberek "betegségei"-t értettem meg, világossá vált az ok-okozati összefüggés.

Kinek ajánlanám? Erre a kérdésre nagyon egyszerű válaszolni: Mindenkinek. Persze, nem való mindenkinek, csak aki egyrészt hajlandó meghallgatni valami olyat, ami teljesen más gondolkodásmód, mint ami eddig a sajátja volt, másrészt hajlandó olyan füllel hallgatni, hogy "hátha van benne valami". Még csak két napja lett vége a tanfolyamnak, de máris sikerült vitában keverednem olyan emberrel, aki közölte, hogy szerinte ez nem működik. Azt ugyan nem tudja, hogy szerinte mi nem működik, hisz csak pár mondatot mondtam róla, de ő már eldöntötte. Szóval neki nem való, ő tovább fogja futtatni a VEKA-ját.

profile-pic
Kosztándiné Pálinkó Ibolya Bér-és pénzügyi ügyintéző(nyugdíj mellett)

Feloldotta a félelmeimet a betegségekkel kapcsolatban. Felismertem, hogy a gyógyuláshoz a kulcs bennünk van.

Csodálattal figyeltem az előadót Váczy Józsefet, akit gyermek kora óta ismerek. Olyan érthetően, érdekesen, sokszor humorosan ismertette meg velünk a Biologika 5 alaptörvényét, hogy akik ott voltunk a tanfolyamon minden szavát megértettük. Rengeteget tanulhatott, tapasztalhatott ahhoz, hogy ez így legyen. A tanfolyam családias és szeretetteljes volt. Volt puszi és nagy ölelés.

Feloldotta a félelmeimet a betegségekkel kapcsolatban. Nem kell félni a különböző betegségektől, esetleg elváltozásoktól, hiszen az már a gyógyulás útja.

Felismertem, hogy a gyógyuláshoz a kulcs bennünk van. Saját magunknak kell feltárni, előásni a félelmeinket , traumáinkat, velünk született hitrendszerünk által hozott rossz beidegződéseinket ami a betegséghez, elváltozáshoz vezetett. Ha kell segítséggel pl: Theta Healing, jó barát, család.Megérteni , elfogadni és tenni az egészségünkért.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a tanfolyamot, de főleg azoknak akiknek környezetében olyan betegséggel küzdő emberek vannak, akiken segíteni kell!!! Akik már nem biztos, hogy maguktól erre a lépésre, erre megértésre képesek.

profile-pic
Török Ágnes tolmács

Nagyon jó, megnyugtató érzéseket keltett bennem a tanfolyam.

Nagyon jó, megnyugtató érzéseket keltett bennem az előadó személye és munkája.

Ami különösen tetszett, Beáta humora és a sok példa.

Voltak-e konkrét felismeréseim? Még dolgozok rajta.

Barátaimnak, ismeröseimnek ajánlanám.

profile-pic
Olasz Zoltán Autószerelő

Legjobban a hozzáfűzött történetek tetszettek

Úgy hiszem mindent megértettem. Jó volt az alaptanfolyam. Legjobban a hozzáfűzött történetek tetszettek a tapasztalatok alapján. A megértés számomra így könnyebbé vált.

A tanfolyam után voltak konkrét felismeréseim. Észrevettem magamon,másokon,a tanfolyamon hallottakat.

Mindenkinek ajánlom ezt a tanfolyamot, mert ezen a tanfolyamon is látható a világ másként működik mint ahogy tanítják . És eddig tudtam.

profile-pic
Fülöp Mária tanító

A legjobban az tetszett, hogy érezhető volt, hogy az előadót az a cél vezérli, hogy a hallgatóság a lehető legjobban megértse az elmondottakat.

Nagyon sok konkrét felismerésem volt, az eddig átélt "betegségek" oka nyilvánvalóvá vált, illetve egyre jobban tudatosodik bennem a megélések fontossága.

Mindenkinek ajánlom, aki meg szeretne nyugodni a teste működését illetően, valamint azoknak, akik változtatnának eddigi hiedelemrendszerükön.

profile-pic
Barna Richárd Autófóliázó

Szeretnék én is ilyen felkészült lenni. 🙂

Szeretnék én is ilyen felkészült lenni. 🙂

Ami tetszett a tanfolyamon, a kis létszám. Hogy lehet kérdezni.

Voltak felismeréseim. Ekcéma szerű kiütés volt a karomon nyáron. Rájöttem, hogy azért volt mert rámfogtak egy dolgot a műhelyben amit nem követtem, de nem tudtam bebizonyítani. A párom tejmirigy daganata mikor a lányunk született. Ijesztgették, hogy nem lesz elég jó a teje, mert az anyukájának sem volt. Az első mérlegelésig ott volt a duzzanat. 🙂

Azoknak ajánlom ezeket az ismereteket, akik unják a gyógyszereket, az orvosok egyhangú gyógyszerfüggő kezeléseit.

profile-pic
Rebecsákné Barna Irén szociális munkás

Ez a tudás felbecsülhetetlen!!! Aki ezt a tudást elsajátítja, sokkal könnyebb lesz az élete!!

Nagyon kellemes, kedves, szimpatikus személyiség. Előadásmódja, és kommunikációja nyugalmat árasztott, ugyanakkor lekötötte a figyelmet. Élmény volt hallgatni, mert nagyon jól felépített, logikus rendszerbe, szedve adta át a tartalmat. Nagyon alapos a felkészültsége, tájékozottsága, tárgyi tudása. Az előadást színesítették, és a tartalmat mélyitették a bejátszott filmrészletek.

A diák igényes kivitelezése, elrendezése, a bejátszott filmrészletek, amik a mindennapokban elősegítik a pontosabb felismeréseket, nagyon tetszettek.. Én vizuális alkat vagyok, ezért nekem ez sokat segített az anyag elsajátításában. Köszönet érte!! 🙂

Voltak felismeréseim, igen, az, hogy mennyire fontos és szükséges az embertársainkkal való humánus kapcsolat, az elfogadás. Szociális munkásként idősek otthonában dolgoztam, sok esetben demens személyekkel. A demencia kialakulásának okait nem tudta senki megmagyarázni. Itt megkaptam rá a logikus választ!! Ez óriási felismerés számomra! Egyik ismerősömet ma már a tanultak alapján megértem és sajnálom, mert felfedeztem rajta a skizofrénia jegyeit! Nemrégiben egy ünnepségen nagyon szépen zongorázott egy kb. 25 éves hölgy. Viselkedése nagyon feltünő, infantilis volt. Most már be tudom azonosítani, hogy bekonstellált kb. 10 éves korában.

Ez a tudás felbecsülhetetlen!!! Mindenkinek tudom ajánlani, sőt tanítani kellene kortól és nemtől függetlenül! Aki ezt a tudást elsajátítja, sokkal könnyebb lesz az élete!!

profile-pic
Székely Zita Ügyfélszolgálati szakértő

Nemcsak túlélte az elváltozását, hanem tanítja is, hogyan érhető el a megnyugvás állapota.

Minden tiszteletem a Jóskáé, mert saját magán tesztelve a biologikai törvényszerűségeket, nemcsak túlélte az elváltozását, hanem tanítja is, hogyan érhető el a megnyugvás állapota.

Ami a legjobban tetszett, az a közvetlen hangulat és a szervezők tudása és szolgálatkészsége.

Igen, voltak felismeréseim, az éppen aktív fogcsonti elváltozásommal kapcsolatban.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy túléléshez nélkülözhetetlen tudást a tarsolyában tudni.

profile-pic
Zoli

Örültem, hogy ilyen sok, hasznos információhoz jutottam

Beátának nagyon kellemes volt a személye, nagyon segítőkész volt hozzáállása, alapos a munkája. Örültem, hogy ilyen sok, hasznos információhoz jutottam Nagyon tetszett ahogy Józsi is besegített az előadásba és ő is meg osztotta értékes tapasztalatait.

profile-pic
Kata

Az általuk ismertetett tudásanyagot a legérthetőbb módon adják át részünkre.

Engem lenyűgözött a hozzáállás, a tudatosság, a jelenlét amit képvisel József és Beáta. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az általuk ismertetett tudásanyagot a legérthetőbb módon adják át részünkre. Pozitív volt számomra, hogy felvállalták, nincs mindenre kész válaszuk, de folyamatos kutatásban, fejlődésben vannak. Nagyon szimpatikus házaspárt ismertem meg bennük, akiktől szívesen tanultam, és tanulnék a jövőben is, követendő példának tartom őket. Remélem lesz alkalmam velük a jövőben tartani a kapcsolatot.

Maga a biologika anyaga. Fárasztó, nehéz anyag, de rendkívül érdekes és izgalmas. Nagyon várom a haladó tanfolyamot is.

Voltak felismeréseim. Feje tetejére állította az eddigi világomat. Egy évvel ezelőtt rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak nálam. Végigmentem mindenen, ami az orvosi protokollban benne van; műtét, kemo, sugár, hormon. Megerősítést nyert az, hogy bennem keresendő az ok és a megoldás is, és ugyan nem kellett volna ezeken végigmenjek, de ezek miatt jutottam el a biologikához. A biologika lehet számomra az, ami segít új, emberibb életet élni.

Azoknak ajánlom, akik akarnak magukon segíteni, és hajlandóak változni.

profile-pic
Krisztina

A kérdésekre megfontoltan , alaposan átgondolva válaszolt...

Nagyon szimpatikus volt az előadó személyisége, nyugodt , figyelmes , a kérdésekre megfontoltan , alaposan átgondolva válaszolt, és nem okozott számára problémát, ha olyan téma vetődött fel amit nem részletez a tanfolyam anyaga.

profile-pic
Potocnik Gitta

Legjobban az ébresztő gondolatok tetszettek.

Beáta igazán hiteles előadó. Felkészült, alapos, és mindezek mellett szerény, és empatikus.

Legjobban az ébresztő gondolatok tetszettek. Persze ezek nem irányíthatóak, de ha valaki átfogó ismerettel rendelkezik, akkor mindig tud valami olyat átadni, ami "aha" élményt jelent a hallgatóinak. Nekem is volt ilyen. Köszönöm. A hormonok szerepe, működése és kölcsönhatásai különösen sok új gondolatot ébresztett.

Az ember múltbéli és jelenlegi elmeállapota megmutatkozik testének biokémiai folyamataiban. Konkrétan: A tudatos fejlődés teszi lehetővé, hogy mind fizikailag, mind szellemileg jól tudjuk érezni magunkat. A tudatosság jó eszköz arra, hogy ezeken a "elme kilengéseken" változtatni tudjunk. A szellemi és fizikai jóllét csak egymás kölcsönhatásában tud megvalósulni.

Annak ajánlom, aki válaszokat keres egyéni problémáinak megoldására és hozzá felvállalja a változás felelősségét is. Egyébként pedig mindenkinek aktuális tud lenni.

profile-pic
Éva

József hiteles és profi előadó.

József hiteles és profi előadó. Kiválóan együttműködik a hallgatósággal, fontos számára, hogy átmenjen az ismeret anyag.

profile-pic
Sárosi Lisa ügyvezető

Családias és baráti volt a légkör, bátran kérdezhettünk, és a szünetekben is velünk voltak, tehát nem volt az a szokásos távolságtartás.

Örülök, hogy a Józsinál hallgathattam végig az előadásokat! Nagyon alapos, türelmes, és főleg hiteles embernek ismertem meg! Ami nagyon tetszett, hogy családias és baráti volt a légkör, bátran kérdezhettünk, és a szünetekben is velünk voltak, tehát nem volt az a szokásos távolságtartás 🙂

Sok felismerésem volt, főleg a saját problémáimmal kapcsolatban.... A törvények nekem nem voltak emészthetetlenek, eddig is hasonlóan gondolkodtam.

Igazából mindenkinek ajánlanám, de tudom, hogy sokan még nem így akarják élni az életüket... Szerintem ez egy jó út, és hamarosan többen is érezni fogják ezt!! Én megteszem amit tudok :-)))

profile-pic
Sütő Eleonóra Társastánc pedagógus

A legjobban tetszett, a miértekre kapott logikus válaszok, a felismerések, ami engem és a környezetemet érinti.

Lenyűgöző mennyi tudást ad át 4 nap alatt. József nagyon pozitív személyiség, akitől szívesen kérdez az ember olyan dolgokat is, ami mélyen érinti.
Ami a legjobban tetszett, a miértekre kapott logikus válaszok, a felismerések, ami engem és a környezetemet érinti. Volt felismerésem a kisfiam és a kutyák viszonyával kapcsolatban.
Mindenkinek ajánlom ezt a tudást, akinek fontos az egészséges, boldog, félelemtől, aggódástól mentes életmód.

profile-pic
dr. Csikós Attila orvos (nem a gyógyító vonalon)

Az elmeműködésnek nagyon érdekes vonásait láthattuk.

Az előadó személye hiteles, bizalmat keltő. Érződik a tapasztalata, eddigi munkája és az, hogy mindezt valóban szeretné átadni, úgy, hogy azt valóban meg is értsük. Bátran rábízhatjuk magunkat.

Az elmeműködésnek nagyon érdekes vonásait láthattuk. Elsőre megdöbbentő, hogy az elmezavarok teljesen átszövik a társadalmat, sőt, a társadalmi berendezkedés és működés vázát adják. Ugyanakkor számomra a tanfolyamon vált világossá több vallási tanítás érdemi, mély mondandója, amiket eddig sehol sem hallottam (papoktól sem), nem olvastam. Összességében egy valóban új, értelmes nézőpontból világítja meg az ember működését.

Konkrét felismeréseim voltak családtagjaimmal, munkatársaimmal, tanáraimmal kapcsolatban. Egy-egy ilyen felismeréssel együtt jön annak a felismerése is, hogy valóban nem elég tudati szinten a megértés, hanem szükséges az érzelmi szintű megértés is.

Azoknak tudom ajánlani, akik képesek és hajlandóak elfogadni azt, hogy az ember, az emberi elme máshogyan működik, mint ahogy azt eddig sok helyen tanították. Ezt nem biztos, hogy könnyű elfogadni, kell hozzá nyitottság és elszántság.

profile-pic
Kiss Anikó vezetői asszisztens

Interaktív, közvetlen volt a hangulat.

József nagyon felkészült, részletes ismerettel rendelkezik a témában és egyéb dolgokban is.

Ami tetszett, hogy interaktív, közvetlen volt a hangulat, szünetben is lehetett kérdezni.

Igen, voltak felismeréseim. Pl. mikor rossz vagy jó indulatú a daganat.

Mindenkinek tudnia kellene róla.

profile-pic
Nagy Marina óvodavezető

Több felismerésem is volt.

József jól felkészült, hiteles, segítőkész, határozott.

Ami a legjobban tetszett, az a figyelem ami a résztvevők felé irányult, annak érdekében, hogy mindenki a saját pillanatnyi tudatállapota szerint a legtöbbet tudja magáévá tenni a hallottakból.

Több felismerésem is volt, csak néhány fontosabb: a testi és lelki folyamatok közti megegyezőség, a fraktálokkal való párhuzam, konkrét korábbi megfigyelések saját elváltozások kapcsán.

Azoknak ajánlom, akik nem mások rábeszélése által, hanem saját igényből érdeklődnek.

profile-pic
Miklós Tiborné nyugdijas.

Életem 85 éve alatt sokat láttam. Sokszor felmerül a Miért?

Nagyon rokonszenvesek az oktatók. Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen fiatalok is vannak, akik viszik tovább a stafétabotot az igazi tudás , és az emberséges segitőkészség útján.

Életem 85 éve alatt sokat láttam. Sokszor felmerül a Miért? Hogyan lehetséges? Honnan? Hová? Meddig tart? Hol a cél? Mi a cél? Sok-sok okos választ kaptam. Van mit tovább gondolnom.

Úgy gondolom, az élet egy rövidebb vagy hosszabb utazás, sok szomorú és sok, sok gyönyörű élménnyel. A tanfolyam napjai arra tanítottak, hogyan tehetjük ezt az utat sokkal szebbé, és hogyan oldjuk fel a gondokat.

MINDENKINEK ajánlom, aki már megérti a szót élete utolsó pillanatáig.

profile-pic
Miklós Tiborné nyugdijas.

A tudás nem ismerése nem mentség.

Szeretet-tisztelet-maximális elismerés.

Ami a legjobban tetszett, a mindenkire figyelő, elfogadó, uralt ismeretek fáradtságot nem kimélő átadása. Toleracia, buzditás, tanács.

Igen. Itt az Ego taktikái nem működnek. A tudás nem ismerése nem mentség. A FELELŐSSÉG működik, akár vállalom, akár nem.

Gyereknek, fiatalnak, idősnek, még idősebbnek. Mindenkinek ajánlom. Mindenkinek, aki szeretne egészségesebben, kiegyensúlyozottabban élni.

profile-pic
Monika

Mi nem tetszett? Rövid volt a tanfolyam...-))

Megnyerő volt, hogy amíg nem jött át egy anyag, addig nem mentünk tovább. A visszakérdezés ebben sokat segített. Mi nem tetszett? Rövid volt a tanfolyam...-))

profile-pic
Godó János

Megdöbbentő volt számomra az, ahogyan "működünk".

Beáta és Józsi erős egyéniségek, számomra hiteles emberek. Ők már látják és tudják az összefüggéseket, amit alapos felkészültséggel adnak át számunkra.

Az alap tanfolyamon Józsival eljutottunk az "ajtóig". A bátrabbak eljöttek a haladó tanfolyamra, ahol Beáta a kezünkbe adta a "KULCSOK"-at az "ajtó"-hoz. Megdöbbentő volt számomra az, ahogyan "működünk".

Már több tanfolyamon vettem részt, de minden alkalommal vannak új felismeréseim. Az alap -és haladó tanfolyamon is kaptam válaszokat a közelmúltban történtekkel kapcsolatban.

A tanfolyamokon elhangzott információ mindenki számára "életmentő" és szükséges lenne. Igaz a különböző élethelyzetek miatt, ezekkel az információkkal nem mindenki tudna mit kezdeni. Az itt megszerzett tudás alapján bárki eldöntheti , hogy a jövőben: - szabad akaratából, saját döntéseket hozzon, vagy - mások döntsenek helyette. Aki nyitott az új információkra, neki többször is ajánlom. Más-más élethelyzetben mást hall meg az ember, garantáltan lesznek újabb felismerései mindenkinek minden alkalommal.

profile-pic
Monika

Hasznos ismerni, ha az ember a saját kezébe akarja venni az életét

Ajánlom, mert hasznos ismerni, ha az ember a saját kezébe akarja venni az életét.

Beáta sok és alapos munkát fektetett a felkészülésbe. Ezért a tudása precíz és pontos volt. Kisugárzása, a biologikához fűződő hite és szeretete fokozta az élményt.

profile-pic
Krisztina

A tanfolyam teljes egészében tetszett

A tanfolyam teljes egészében tetszett, nagyon örülök hogy sikerült kis létszámos tanfolyamra eljutnom, mert így több kérdező kapott lehetőséget, a válaszok a többiek számára is hasznosak voltak.
( Számomra biztosan.)

profile-pic
Olasz Zoltán

Azoknak ajánlom a haladó tanfolyamot, aki megismerte, megértette a vastörvényeket. Javaslom a tudás további mélyebb, bővebb megértéséhez, a Kulcsokat.

Örülök amiért Beáta eljött és elmondta nekem."is" sz.tem jól felkészült, érthetően megfogalmazott előadásban volt részem.

Ami nagyon jó volt, meghallgatásra került a véleményem, gondolataim. Soron kívüli kérdéseimre választ kaptam.

Nagyon sok elhangzott infó, magyarázat megdöbbentően azonos volt a viselkedésemmel, hozzáállásommal . "Van min javítani dolgozni". Előző tudásom tapasztalataim olvasataim alapján. Megállapítom nincs ujj a nap alatt. De, ez a tanfolyam. Helyre tette kibővítette az eddigi elképzeléseimet az életről. Még egyszer köszönöm.

Azoknak ajánlom a haladó tanfolyamot, aki megismerte, megértette a vastörvényeket. Javaslom a tudás további mélyebb, bővebb megértéséhez, a Kulcsokat.

profile-pic
Egy tanfolyami résztvevő

Figyel a résztvevőkre,úgy súlyozza az anyagot,hogy könnyebben érthető és tanulható legyen

Örülök, hogy rátaláltam erre a lehetőségre és részt vettem a tanfolyamon. Az előadónk Váczy József számomra pozitív,felkészült,tapasztalt,emberi és hiteles. Figyel a résztvevőkre,úgy súlyozza az anyagot,hogy könnyebben érthető és tanulható legyen. Pindrok Beáta jelenlétével kicsit rátekintve a továbbiakra még árnyaltabb képet kaphattunk. Örülök, hogy megismertem őket.

Egészében tetszett a tréning, a szemlélet a légkör a szervezés, a részletes előzetes információk,a Szervatlasz elérhetősége. Megfelelő volt az időpont, helyszín, parkolási és étkezési lehetőség.

A felismeréseken kívül megerősítéseket is kaptam, amik remélem szintén segítenek majd a továbbiakban.

Bárkinek ajánlanám aki nyitott rá, és azoknak is fontos lenne akik nem. Mindenkinek aki valaha is kapcsolatba kerül más élő/érző lényekkel. Akik gyerekek körül vannak, szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek stb. Akik már hozhatnak önálló döntéseket a sorsukról,az egyetemistáknak pl. Hozzátartozóknak, akik ápolnak valakit és az ápoltaknak sokat segíthetne legalább az alapüzenet.

profile-pic
Regőczi Lalus

Nem ismeretanyagot kaptam, hanem egyfajta gondolkodásmódot.

Sok ilyen pedagógus kellene a világban az iskolákba. Nem csak a biologikáról hallottam, hanem az alapvető biológiai tudás is úgy lett átadva, hogy élveztem minden pillanatát és felébresztette bennem a vágyat, hogy még többet, még jobban megismerjem szervezetünk működését. Sajnálom, hogy gyerekként egy ilyen előadóval sem találkoztam. Lehet, hogy most máshol tartana a világ, de az én életem biztosan.

Nem ismeretanyagot kaptam, hanem egyfajta gondolkodásmódot, egy rendszer megértését. Igazán élő volt, hiszen mint tanulók is hozzá szóltunk, s ha valamit nem értettünk, akkor amíg kérdés volt nem mentünk tovább. Még ha én közben értettem is valamit, mások kérdései még mélyebbé, tisztábbá tették a megértést számomra.

Számos "betegséget" felismertem a tanfolyam során, mely személyesen engem, vagy valaki hozzátartozómat érintette. A folyamat megértésével nem csak az egészségi állapot, de a konfliktus és annak lefolyása is érthető és egyértelműen beazonosíthatóvá vált.

Nem ajánlanám senkinek, hanem KÖTELEZŐVÉ TENNÉM és BELETENNÉM A NAT-ba, hogy már gyermekkortól kezdve értsük az élet, a biológiai természet törvények folyamatát.

profile-pic
Bákonyi Sándor Tanár

Az előadó személye és munkája szenzációsan jó volt.

Az előadó személye és munkája szenzációsan jó volt.

Ami különösen tetszett ezen a tanfolyamon, hogy az orvos által prognosztizált 1000 szeresen ható negatív végkifejletet, a négy nap során egy teljesen más lelhetőségre lehet cserélni.

Amit korábban sejtettem, hogy van összefüggés a lelki folyamatok és a test betegsége és egészsége között azt most már tudom.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné szabadon és boldogan élni!

profile-pic
Évi

A biologika az igazi prevenció és egészségmegőrzés

Szeretném, ha minél többen megismernék a Biologikát, mert ez az igazi prevenció és egészségmegőrzés.

Bár a haladó anyag nagyon tömény volt és többször meg kell hallgatnom még, de sokkal türelmesebb vagyok a környezetemmel és érdekes dolgokat fedezek fel. Jó másképpen, megértéssel szemlélni az embereket.

profile-pic
Knábel Tünde Pénzügyi, logisztikai és terjesztési ügyintéző

Rengeteg felismerésem volt.

Fantasztikusan, érthetően, fáradhatatlanul, jó humorral megáldott embert ismertem meg József személyében.

Ami a leginkább tetszett, a téma több szempontból való megközelítése, hatalmas háttér tudás.

Rengeteg felismerésem volt. Családdal és ismerőseimmel kapcsolatban. Miért volt hasmenése a gyereknek - mocskossági konfliktus. Miért van visszér a lábamon, miért dobban néha be a szívem erősen. Miért halt meg kollégám és barátom szklerózis multiplexben. Barátnőm hogyan fog kijönni az orvosok által diagnosztizált "méhnyakrák" konfliktus megoldási szakaszából. Most nap mint nap, találok eseteket és összefüggéseket betegségek és a lelki háttere között.

Mindenkinek ajánlom. Kötelezővé tenném az oktatását. Annyi félelemtől és rettegéstől megszabadul az ember ezen ismeretek birtokában. Szinte felszabadul, levegőhöz jut. Igazából azoknak ajánlanám ezt az ismeretet - tudást, akik a betegségeiket megérteni, megoldani és nem kivetetni szeretnék.

profile-pic
Pusztainé Nagy Ibolya rokkant nyugdíjas /logopédus, előtte védőnő/

Az eddigi ismereteimet egy egészen új nézőpontból kezdtem szemlélni, megtapasztalhattam az AHA élményt.

Nagyon szimpatikus, hiteles, precízen, érdekesen, humorral fűszerezve tartotta az előadásokat. Nagyon jól magyarázta életszerű példákkal a bonyolult biológiai, élettani folyamatokat. A figyelmemet végig fenn tudta tartani, egyáltalán nem éreztem közben sem szellemi, sem fizikai fáradtságot. Nagyszerű előadó.

Ami tetszett, a családias légkör, szinte otthoni kényelem, szívélyes fogadtatás. Az előadás alatt lehet kérdéseket feltenni, melyekre érthető, kimerítő és egyben személyre szabott válaszokat kapunk.

Az eddigi ismereteimet egy egészen új nézőpontból kezdtem szemlélni, megtapasztalhattam az "AHA" élményt. Sok minden kezd összeállni és bizonyosságot nyerni bennem, amit eddig csak sejtettem. Úgy érzem, kezdek jó úton járni, amihez ez a tanfolyam újult lendületet, hitet adott. Nyitottan, izgalommal várom a folytatást. MINDENKINEK AJÁNLOM!

profile-pic
Kincsesy Gábor

Jól követhető, érthető volt az összes előadás.

Aki az életet és annak működését tanítja csak jó ember lehet 😊. Érezhető, hogy az előadónak szívügye átadni a tudást és felkészült. Jól követhető érthető volt az összes előadás.

Ami tetszett, hogy végig azt éreztem értek mindent, tehát számomra tökéletes volt az előadás módja.

Hálás vagyok, hogy az eddigi életem talán legfontosabb ismereteit átadtátok, bár az elmezavarok ismerete ijesztő rám nézve😊 azóta elemzem magamat és a környezetemet.

profile-pic
Székely Zita Ügyfélszolgálati munkatárs

Nincs annál fontosabb mint elérni és fenntartani a megnyugvás állapotát.

Beáta odaadóan és szeretettel próbálta átadni mindazt a tudást, amit évtizedek alatt gyűjtött ill. megtapasztalt.

A különféle iskolák és irányzatok tanításait is felhasználta ahhoz, hogy megértsük, a probléma valójában bennünk van és csakis mi tudjuk megoldani.

Nincs annál fontosabb mint elérni és fenntartani a megnyugvás állapotát.

Azoknak ajánlom, akik a hiányzó láncszemet keresik, ugyanakkor eléggé nyitottak és bátrak ahhoz, hogy amikor rátaláltak, be is illesszék azt a mindennapjaikba.

profile-pic
Kelecsényiné Gáspár Katalin nyugdíjas, okleveles közgazda

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné kezébe venni saját egészségének elérését.

Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, bízhatok az oktató által átadott ismeretek hitelességében. Beáta felkészültsége, őszinte, önzetlen segítő szándéka támogatta a nyitottá válást a közölt ismeretekre.

Az előadó a hallgatók befogadóképességét folyamatosan kontrollálta, a szemléletformálást elősegítő példákkal, esetekkel alátámasztva, visszakérdezéssel, résztémák újbóli összefoglalásával segítette az új rendszer megismerését, a biologika eszköztárának használatában való elindulást.

Többféle felismeréshez segítettek a hallottak, részben a saját és a környezetemben élők állapotával kapcsolatos összefüggéseken kellett elgondolkodnom, másrészt az akadémia orvoslással kapcsolatos viszonyulásom tovább "tisztult".

Régóta hiányolom kultúránkból az emberi működésről, köztük a biológiai működésről szóló tárgyilagos ismeretek biztosítását akár az oktatási rendszeren belül, vagyis mindenkinek ajánlom, aki szeretné kezébe venni saját egészségének elérését, karbantartását, avagy mások segítését ezeknek a felismeréseknek a megélésében.

profile-pic
Benedekné Juhász Éva kereskedő-boltvezető

Nem éreztem magam kifejezetten egy tanfolyamon, inkább mint egy baráti társaságban ahol nagyon érdekes a" téma".

Kedves és nagyon szimpatikus embernek ismertem meg Józsefet. Figyelmes, folyamatosan figyel a hallgatóságra, színesíti humorral a tananyagot, ezzel is segítve, hogy jobban tudjunk figyelni. Jól, érthetően magyaráz, szuggesztív előadó. Nagyon szívesen ajánlom másoknak is!

A remek hangulat, az tetszett különösen, nem éreztem magam kifejezetten egy tanfolyamon, inkább mint egy baráti társaságban ahol nagyon érdekes a" téma".

Több felismerésem is volt, személyes érintettségűek.

Minden tanulni, a személyes tudatosságát emelni akaró embernek ajánlom az alaptanfolyamot, azoknak akik hajlandóak tenni önmagukért és ezáltal a közvetlen környezetükért is! Akik nem kívülről szeretnék megváltani a világot, hanem képesek önmagukon dolgozni!

profile-pic
Kucsinka Andrásné Gabi nyugdíjas

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné a hátralévő életét szabadságban, napfényben ÉLNI !!!!!

Koromnál fogva /65 éves vagyok/ sok-sok előadáson, tanfolyamon vettem részt. A mostani előadásokat Váczy József vezette. Úgy érzem, ilyen lelkiismeretes, korrekt előadóval nem nagyon találkoztam. Nagyon felkészült, precíz. Az életből vett példákkal alátámasztott előadása figyelemfelkeltő, érdekes és tanulságos volt. Én köszönettel és hálával tartozom Neki.

Nekem nagyon szimpatikus volt az, hogy családias hangulatban zajlott az előadás. Kis létszámmal voltunk, kérdezhettünk és mindenre pontos, érthető választ kaptunk. Feszültségmentesen, komolyan és persze vidám hangulatban teltek napjaim.

Igen, nagyon komoly felismeréseim voltak, vannak. Nagy tanítás számomra az, hogy megtanultam,minden valamiért történik. Meglátni azt, hogy milyen elváltozásoknak, milyen okai vannak, számomra csoda. Úgy érzem, félelmeim lényegesen csökkentek, vagy talán el is múltak. Egy biztos, óriási változások zajlanak bennem,

Ezt a tanfolyamot MINDENKINEK ajánlom! Ajánlom annak, aki jelenleg úgy érzi, hogy nem egészséges, ajánlom annak, aki úgy érzi, hogy nagyon egészséges, ajánlom annak,aki hisz magában és az Univerzum energiájában. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné a hátralévő életét szabadságban, napfényben ÉLNI !!!!!! Tanulmányaimat folytatni tervezem hamarosan!!!!